

|
A mennyei prófécia
James Redfield könyvét, A mennyei próféciát, valamint a hozzá kapcsoló könyvsorozatot és filmet ajánljuk most kedves látogatónk számára. Hasznos és kiváló élmény lehet mindazoknak, akik most kezdenek ezotériával foglalkozni vagy éppen már úton vannak. Az élményen túl a könyvek segítenek megismerni az emberi viselkedés mozgatórugóit, élethelyzeteinket, segítséget nyújtanak személyiségünk fejlesztéséhez és életcélunk megvalósításához.
A Mennyei Prófécia című regényben a perui őserdő mélyéről, az ősi romok közül titokzatos kézirat kerül elő. Csodálatos, az egész emberiség életét megváltoztató eszmék olvashatók a szövegben. A több ezer éves próféciák megjósolják, hogy a huszadik század végén az emberiség fejlődésében döntő fordulat megy végbe. A Kézirat által előrevetített kilenc felismerés mindenki számára elhozza a megvilágosodást.
|
A regényből 2006-ban film is készült. A The Celestine Prophecy vagyis A mennyei prófécia DVD-n, szinkronizálva Magyarországon is forgalomba került. Egy rövid előzetes a filmből:
|
|
A felismerésekről röviden
Első felismerés: az életünket megváltoztató véletlenek tudatosítása. Az az érzés, hogy a háttérben egy másik folyamat is zajlik. "Mélyebb spirituális erő munkál mindenben, amit cselekszünk."
Második felismerés: történelmi rálátást biztosít a nyugati gondolkodás számára. Szélesebb történelmi perspektívába helyezi jelenkori tudatunkat. A Második felismerés megmutatja, hogy a tudat átalakulása elkerülhetetlen. Leleplezi a téveszméket, és ezáltal akarja elérni, hogy fölébük emeljen. A kézirat szerint a második évezred az emberiség fejlődésének szükségszerű fokozata, de ennek vége felé már ideje felocsúdni és újra föltenni a kérdést mi áll az élet hátterében ezen a bolygón? A további felismerések magyarázatot adnak erre.
Harmadik felismerés: a mindenség egyetlen nagy energia rendszer.
|
Negyedik felismerés: az emberi konfliktusok az energia hiányából, az érte való harcból fakadnak.
Ötödik felismerés: az emberi konfliktusoknak úgy tudunk véget vetni, ha fogadni tudjuk egy magasabb forrásból származó energia beáramlását.
Hatodik felismerés: fel kell hagynunk régóta ismételgetett drámáinkkal, hogy megtalálhassuk igazi önmagunkat.
Hetedik felismerés: a valódi én evolúciójának mozgásba hozása a helyes kérdésfeltevés, a tennivaló intuitív megérzése és a válaszadás folyamata révén részesülni ebben a varázslatos folyamatban, ez a boldogság igazi titka.
Nyolcadik felismerés: a többi emberhez való újszerű viszonyulás révén lehet kihozni belőlük a lehető legjobbat. Ez a kulcsa annak a titokzatos folyamatnak az állandó működéséhez, hogy a válaszok mindig megérkeznek.
Kilencedik felismerés: az emberi kultúra következő évezredbeli megváltozása a tudatos evolúció hatására. A kilencedik felismerés szerint az emberek a harmadik évezredben elérik a magasabb rezgésszintet, a hozzá legközelebb állók csoportjaival közösen.
Tizedik felismerés: az a feladatunk, hogy tudatosan, imával őrizzük ezt a látomást.
Tizenegyedik felismerés: az imamezők kiterjesztése.
Ajánlott link: A mennyei prófécia kivonata
|
James Redfield könyvei:
A mennyei prófécia: A perui őserdő mélyéről, az ősi romok közül titokzatos kézirat kerül elő. Csodálatos, az egész emberiség életét megváltoztató eszmék olvashatók a szövegben.
A mennyei prófécia - Gyakorlati útmutató: Az útmutató személyiségünk fejlesztéséhez és életcélunk megvalósításához nyújt segítséget a Felismeréseknek alapján.
Isten és a fejlődő világegyetem: Korunkban egyre fontosabb szerepet kap az emberiség és az egyes emberek életében a transzcendencia. A természetfelettinek tűnő sportteljesítmények, a mély meditáció tudat -és életformáló hatásai, az ima gyógyító hatása... A könyvben szereplő gyakorlatok segítségével fejleszthetjük kibontakozó új képességeinket, tudatosíthatjuk, hogy személy szerint mely helyet foglalunk el az evolúció folyamatában, és az élmények szintjén szerezhetünk tapasztalatot az emberi lehetőségekről.
A tizedik felismerés: A Peru szent hegyei között játszódó A mennyei prófécia című regény folytatása, A Tizedik Felismerés még egzotikusabb tájakra kalauzolja olvasóját: nemcsak az észak-amerikai hegyvidék vadonába, hanem egy másik dimenzióba is...
A mennyei látomás: A kötet már az eddigi sikerekből (A mennyei prófécia és társkötete, a Gyakorlati útmutató, A Tizedik Felismerés) leszűrt tanulságokra támaszkodva fejleszti tovább Redfield gondolati építményét.
Shambhala titka: A kultuszt teremtő regényfolyam legújabb darabja, amelyben a névtelen hős Tibet rejtelmes tájain vándorol, hogy eljusson a legendák földjére, a Shambhala-völgybe. A tizenegyedik felismerés nyomában...
Ajánlott oldalak:
James Redfield weblapja
A film weblapja
|
|